A tüzelőberendezésekkel kapcsolatos veszteségek globálisan két átfogó csoportba sorolhatóak:

tüzelési veszteségek (pl.: elégetlen gázok, korom, szállókoksz, stb.), fűtőfelületi veszteségek (füstgáz, sugárzási és salak fizikai hőveszteség).

Fűtőfelületi veszteségről akkor beszélünk, amikor a tüzelés során felszabadított hőenergia nem a hőhordozó közeg hőtartalmának (entalpiájának) növelésére fordítódik. A felsorolt lehetséges fűtőfelületi veszteségkomponensek közül a legnagyobb hasznosítható potenciállal a füstgázveszteség rendelkezik, mely a hőtermelő berendezések (meleg- ill. forróvízkazánok, gőzkazánok) kilépő füstgázával távozó hőmennyiséget jelenti. Ez korszerű – nem kondenzációs – kazánoknál ~5-10%, míg régebbi berendezéseknél 10-15%. Ennek megfelelően egy kazánházi rendszer hatásfoknövelésének leghatékonyabb eszköze a füstgázveszteség csökkentése, vagyis a rendszerből kilépő füstgázhőmérséklet minél alacsonyabb – környezetihez minél közelebbi – értéken tartása, rétékre történő visszahűtése.

A füstgázveszteség csökkentése valamennyi kazánházi energetikai veszteség közül a legmarkánsabb megtakarítást eredményezheti.

A füstgázból kinyert hőenergiával – melyet hasznosíthatunk a teljesség igénye nélkül fűtésrásegítésre, pót- ill. technológiai víz előmelegítésére, égési levegő-előmelegítésre – egyenes arányban csökken a kazánházi rendszer primer energiaszükséglete, azaz az eltüzelt földgáz mennyisége. A kevesebb tüzelőanyag-mennyiség felhasználással karöltve a rendszer környezetterhelése is mérséklődik, csökken CO_x kibocsátás. A füstgázban rejlő hőmennyiség hasznosításának mértéke alapján két lehetőséget különböztetünk meg:

1. termikus (v. száraz) füstgáz hőhasznosítás: a füstgáz hűlése során nem éri el harmatponti hőmérsékletét (gáztüzelés esetén ~57 °C), így kondenzáció nem lép fel;
2. kondenzációs (v. nedves) füstgáz hőhasznosítás: a füstgázból történő hőkinyerés során annak hőmérséklete harmatponti hőmérséklete alá csökken, így bizonyos mértékű kondenzátum jelenik meg.